Máthé Boglárka és Csörgő Brigitta Erasmus hallgató beszámolója

Campus Mundi-ösztöndíj hallgatói beszámoló
Máthé Boglárka és Csörgő Brigitta, II. évolyam, óvodapedagógus szak
Barcelona, Spanyolország

2016/2017-es tanév tavaszi félév, 2 hónap szakmai gyakorlat


A 2017-es tavaszi félévben megpályáztam másodmagammal a Campus Mundi ösztöndíjat Spanyolországba. Másodévesek voltunk, így azt gondoltuk a barátnőmmel, talán ez a legjobb idő arra, hogy tapasztalatot szerezzünk más ország más óvodájában is. Szakmai gyakorlatra jelentkeztünk Barcelonába, egy ottani magánóvodába, a St. Patrick’s Preschool-ba, ahol csak angol nyelven folyt a kommunikáció a gyerekekkel. Tudatosan választottuk ezt a lehetőséget, hiszen az itthoni egyetemen a Korai idegennyelv-oktatás speciális modul óráin vehetünk részt. 

A kint eltöltött idő két hónap volt, június és július hónapok. Mivel a vizsgaidőszak még nem ért véget kiutazásunkkor, így két vizsgánk szeptember hónapra maradt. Tanárainktól minden segítséget és biztatást megkaptunk arra nézve, hogy ezeket majd sikerrel letegyük, így nyugodtan indultunk el június 4-én Barcelonába. A repülőút két órás volt. Mikor leszálltunk, - nyár lévén- sem hőmérséklet különbség, sem időeltolódás nem zavart bennünket, így nagyon hamar megszoktuk az új lakóhelyünket.

Az óvárosi épületek hasonlóan néznek ki, mint Budapesten, viszont a növények, pálmafák, kiszáradt füves területek a mediterrán város hangulatát adták. Nem volt nehéz megtalálnunk a szállásunkat, mert rendkívül jó Barcelona tömegközlekedése és metróhálózata. A közlekedési moráljuk és szokásuk kicsit lazább, mint nekünk, de ezt bizonyára a mediterrán éghajlat is hozza. A második hónap végére már mi is kellőképpen asszimilálódtunk az ottani közlekedési szokásokhoz.

A szállásunkat egyébként az uniplaces.com oldalon találtuk. Ezen az oldalon nagyon sok szállás van, és a vendégek visszajelzéseit is el lehet olvasni.  Az árat, a helyet, az állapotot figyelembe véve egy középkorú hölgynél találtuk a legmegfelelőbbet, így azt gyorsan le is foglaltuk, nehogy lemaradjunk róla, mert a nyári időpont miatt nem volt egyszerű jó szállást találni.  Ez egy kétágyas szoba volt, a város közepén, nem a legközelebb az óvodához, de közel a tengerparthoz, és a város nevezetességeihez, a Sagrada Familiához. A foglalást előre egyhavi díj utalásával kellett megerősíteni, érkezésünkkor pedig egy havi kaucióval, amit a végén, ha minden rendben van vissza is adnak. A házinéni kedvesen fogadott bennünket, ő ott is lakott a házban, de bennünket ez nem zavart, talán még otthonosabban is éreztük magunkat.

Mivel éppen Pünkösdkor érkeztünk meg Barcelonába, így az első két napon ismerkedtünk a várossal, elrendeztük a szállásunkat, megkerestük a legközelebbi boltot, ahol be tudunk majd vásárolni, és természetesen a tengerpart sem maradhatott el.

Június 6-án el is kezdtük a munkát az óvodában. Kedvesen fogadtak bennünket, de határozottan. Elmondták a legfontosabb tudnivalókat, és a beosztásunkat. Heti 33 órában kérték a munkánkat: ez azt jelentette, hogy hétfőn, szerdán, pénteken kilenctől hatig, kedden és csütörtökön pedig egyig voltunk, közben kaptunk egy óra kimenőt az alvásidőben. Ezt a beosztást szigorúan vették, de igyekeztünk is pontosan érkezni, nem hamarabb elmenni, és hasznosnak lenni a gyerekek között. Hat csoportos óvoda volt, 15 fős létszámmal csoportonként.  Érdekes volt, hogy nem volt sok játék, de annál nagyobb szeretettel vették körül a gyerekeket. Talán a legnagyobb tapasztalat, amit itt szereztem az az, hogy milyen nagy szeretetet kapott kivétel nélkül minden gyerek az óvodapedagógusoktól. Nyugodt, kiegyensúlyozott napokat töltöttek itt a gyerekek. Ez a szerető légkör, amiben voltak, biztonságot és a legjobb feltételeket teremtette meg a gyerekek fejlődéséhez.

Utólag visszatekintve hamar eltelt ez a két hónap, sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk.

Egymással a legnagyobb egyetértésben csináltuk végig a dolgainkat, mindent megbeszélve, egymáshoz alkalmazkodva.  Remélem, hogy nem csak mi gazdagodtunk, hanem mi is tudtunk szeretettel lenni a gyerekekhez, a kollégákhoz, a többi külföldi egyetemista társainkhoz. Az országunk és egyetemünk hírnevéhez pedig figyelmességünkkel, odaadásunkkal igyekeztünk mi is hozzátenni.

Máthé Boglárka  -  2017. október 20.

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 11. 14:24