Képzés

Karunkon idén is indul, a tavalyi évben nagy sikerrel debütált állatasszisztált pedagógiai fejlesztőtevékenység területen pedagógus-szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak. Az állatasszisztáció tudatosan épít az ember-állat kötődés jótékony hatásaira. Az állatasszisztált foglalkozásokon az állatok egyfajta közvetítőként szolgálnak, közreműködnek a résztvevők motiválásában, a segítő helyzetekben, vagy készségek fejlesztése során. Az állatasszisztált tevékenységek alkalmával állatok vonják feladathelyzetbe a résztvevőket.

 

 

 

 

 

Magyarországon a pedagógia, az egészségügy és a szociális szféra területén már harminc éve létezik az állatasszisztáció valamilyen formája és a látványos eredményei révén jelentősen megnövekedett az irántuk tanúsított igény, ugyanakkor a felsőoktatás nem követte a megjelenő érdeklődést. Hiánypótló szakirányú továbbképzésünk az állatasszisztációt emeli be akkreditált felsőoktatási képzésbe.

Szakunkon főként az állatasszisztáció kutyák segítségével megvalósuló formáit ismerhetik meg a jelentkező hallgatók. A kutya különösen fontos szocializációs tényező lehet, mert kedvező hatással van a gyermekek szociális és érzelmi fejlődésére. A kutyákkal kialakított rendszeres kapcsolat segítheti a gyermek identitásfejlődését és a társas kapcsolatok elsajátítását, javíthatja a konfliktuskezelési képességüket és empatikus készségüket. Nem utolsó sorban a gyermekek stresszhelyzetben érzelmi támaszként használhatják a kutyát.

A képzés célja:

Olyan pedagógus diplomával rendelkező szakemberek képzése, akik tisztában vannak az állatasszisztált aktivitások követelményeivel és azok gyakorlati alkalmazásával, valamint alkalmasak az állatasszisztált foglalkozások tervezésére, szervezésére és vezetésére.

Kik jelentkezhetnek?

A négy féléves képzésünkre pedagógus szakképzettséggel rendelkező és pedagógus munkakörben legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett jelentkezőket várunk.  A pedagógus szakvizsgával rendelkezők számára különösen előnyös, hogy nekik a képzési időbe beszámítjuk a szakvizsga egy teljesített évét és így csak a két féléves állatasszisztációs részt kell elvégezniük ahhoz, hogy egy újabb szakvizsgához jussanak.

 

 

 

 

 

A képzés oktatói:

Az oktatógárda összeválogatása során fontos szempont volt, hogy jelentős tapasztalattal bíró hiteles és felkészült szakembereket hívjunk. Többek között képzésünkön tanít Topál József etológus, pszichológus professzor, aki a kutyák etológiai kutatásának meghatározó alakja, és Köböl Erika gyógypedagógus, aki a jelenleg hazánkban elérhető egyik legismertebb állatasszisztációs tankönyv társszerzője.

A képzés gyakorlatorientált:

Nagy hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás, amelyet az AURA Segítő Kutya Alapítvány biztosít. Közreműködésükkel hallgatóink többféle oktatási-nevelési intézménytípusban tapasztalják meg az állatasszisztált pedagógia és terápia jellemzőit, és gyakorlati tapasztalatokat szereznek a társállatasszisztált tevékenységek tervezéséhez, szervezéséhez, szakmai fejlesztések előkészítéséhez és lebonyolításához. Hallgatóink az alapítvány képzett kutyái segítségével gyakorolhatják az állatasszisztációs munkát, így a képzés elvégzéséhez nincs szükség saját képzett terápiás kutyára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A megszerezhető ismeretek:

A képzés során a hallgatók elsajátítják az állatasszisztált fejlesztőtevékenységek alkalmazási lehetőségeit, pedagógia módszertanát és hatásmechanizmusait. A képzést elvégző hallgatók etológiai, állatvédelmi és zoopedagógiai ismereteket is szereznek, valamint megismerik a társállattartás állatjólléti és állatetikai vonatkozásait is. Tájékozódnak az állatasszisztációs tevékenységet szabályzó jogi háttérről. Betekintést nyernek a társállattartás evolúciós-biológiai gyökereibe és pszichológiai szociális aspektusaiba. Ismereteket szereznek – a leggyakoribb társállatok – a kutyák kognitív és szociális képességeiről, valamint a kutya és az ember kapcsolat jellemzőiről. Képet kapnak a kutyák szerepéről a gyermek személyiségfejlődésében. A képzésünkre jelentkezők megismerkednek a segítő kutyák kiválasztásának, kiképzésének legújabb elméleti és gyakorlati szempontjaival és módszereivel. A különböző területeken tevékenykedő segítő kutyákkal szemben támasztott követelményekkel, elvárásokkal és lehetőségekkel. Megismerik az oktatásban, nevelésben, fejlesztésben résztvevő állatokat érő hatásokat és ezek tudatos alkalmazását. A szakirányú továbbképzési szakunk elsősorban kutyával megvalósított aktivitásokra fókuszál, de bepillantást nyújtunk más fajokkal végzett segítő- és pedagógiai tevékenységekbe, többek között a lovasterápia módszereibe is.

A képzés hasznosíthatósága

Azon túl, hogy eleve szakmai előrelépést jelent egy szakvizsga megszerzése, az állatasszisztált ismeretek különleges és korszerű felkészültséget termtenek a végzett hallgatóink számára. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy hallgatóink sokféleképpen tudják hasznosítani a nálunk szerzett tudást. Vannak olyan pedagógus végzettségű hallgatóink, akik kiképzők és felvezetők, de fontos számukra a mi képzésünket is elvégezni, hogy komplex módon lássák át a team munkát. Vannak tovább olyan hallgatóink is, akik a képzés után akarnak terápiás kutya felvezetői vagy habilitált kiképzői ismereteket szerezni és ehhez is ismereteket nyújt a képzésünk. Ugyanakkor a mi elsődleges célunk, hogy a végzett hallgatók, saját pedagógiai munkájukban tudják hasznosítani a képzésen tanultakat akkor is, ha nincs kutyájuk.

 

Finanszírozási forma: önköltséges
Költségtérítés: 130 000 Ft/félév
Képzési idő: 4 félév (pedagógus szakvizsgával rendelkezőknek 2 félév)

Bővebb információ:

  • Nagyhajú Sándorné tanulmányi előadó GYGYK Főépület, Tanulmányi Osztály földszint 006
  •  telefon: +36 52 512 900/ 25008
  • email: nagyhaju.sandorne@ped.unideb.hu

Jelentkezési határidő: 2022. június 30.
Letölthető jelentkezési lap

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:59