Információs workshop

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
EFOP-1.3.2-16-2016-00001 „Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése” Információs workshop, a hátrányos helyzetűek segítése a vírushelyzet idején

Helyszín: Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (Roma Innovációs Központ épülete)
4220 Hajdúböszörmény, Désány István utca 1-9.
Időpont: 2021.06.16. szerda, 10.00

A rendezvény moderátora Hortó Edina mentorkoordinátor volt. A megnyitót Bogdán Imre, az EFOP 1.3.2-16-2016-00001 azonosítószámú „Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése” elnevezésű kiemelt projekt szakmai vezetője tartotta meg. Szakmai Vezető Úr a jelenlévők köszöntését követően, elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy a meghívottak elfogadták a meghívásunkat. Kiemelte a szervezetek közötti együttműködés fontosságát, hiszen mindannyiunk célja a hátrányos helyzetűek segítése. Ezt pedig közös munkával, az együttműködéssel tudjuk igazán elérni. A mélyszegénységben élő embereknek nagy szükségük van minden segítségre.

A megnyitót követően Prof. Dr. Biczó Gábor tudományos dékánhelyettes, egyetemi tanár előadása következett, a „Roma szakkollégiumok működése a pandémia idején” címmel. Professzor Úr tartalmas előadásában beszámolt a roma szakkollégium keretein belül elért eredményekről, fejlődésről, kutatásokról, célokról.

 

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:59