A TERMÉSZET ÉS ÓVODA JELEN ÉS LEHETŐSÉGEI
2024.03.07.-én első éves óvodapedagógus szakos hallgatókként, volt lehetőségünk egy tanulmányi kirándulás keretén belül Egerbe utazni Dr. Pálfi Sándor Tanár Úr kíséretével, ahol délelőtt ellátogattunk a Benedek Elek Bervavölgyi tagóvodába, ami egy Rousseau-i természetelvű óvoda.
Látogatásunk során betekinthettünk egy-egy csoportszobába, ahol nem voltak műanyag játékok, hanem csak olyan játékok, amit a gyerekek és az óvodapedagógusok együtt, kézzel készítettek, a bútorok népies stílust képviseltek, a polcok almakosarakból, szalmaszál ládákból lettek kialakítva, a falak színei természetes színek, ezek is árasztják a nyugodtságot. A folyosókon lévő teret teljesen kihasználták mászófalakkal, taktilis érzékelő pályákkal, mászókötelekkel, ezzel is több teret biztosítanak a mozgásnak a gyermekek számára.
Majd ezután bepillanthattunk egy verselés mesélés tevékenységbe és egy mozgás tevékenységbe is, ahol a gyerekek szabadon szaladgálhattak és ezek a tevékenységek a szabadban történnek, hiszen minden tevékenységet igyekeznek a szabadban szervezni. Kifejezetten pozitív volt számunkra amikor említették, hogy az SNI-s gyermekek esetében milyen pozitív eredményeket érnek el ezzel a természet közeli neveléssel.
Az óvodai udvart is volt lehetőségünk megnézni, ahol szintén minden udvari játék fából készült, és nagyon sok időt töltenek a gyerekek az udvaron, a szabadban, a friss levegőn, ami megint csak pozitívum volt számunkra.
Délután egy konferencián volt lehetőségünk részt venni, ahol hallhattuk a Rousseau-i elven alapuló óvoda történetét, kialakulását, az „Álomból valóság” című előadás keretein belül, és többek között Dr. Pálfi Sándor Tanár Úr is tartott előadást A atermészet szövete az óvodai nevelésben címmel.
Számunkra egy nagyon jó lehetőség volt ez a szakmai kirándulás és nagyon sok új, hasznos információval gazdagodtunk!
Résztvevők: Nagy Lili, Friss Dorina, Kovács Laura, Nádasdi Nóra , Kis Csenge, Halmágyi Dorka