A város, ahol tanulok, élek: Hajdúböszörmény

2018. október 16-án – hagyományteremtő szándékkal - került megrendezésre Hajdúböszörmény Város és a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar közös szervezésében az a rendezvény, melynek célja, hogy a Város kötetlen találkozó keretében bemutassa a település adta lehetőségeket a Kar hallgatói részére.
Ennek keretében az alábbi témákban hallhattunk tájékoztatásokat:
„Applikáció-városkártya” 
„Pályázati lehetőségek a hallgatók részére” 
„A közigazgatás rendszere, az ügyintézés Hajdúböszörményben” 
„Az Együttműködési megállapodásból adódó lehetőségek” 
Kulturális, szabadidős rendezvények, lehetőségek városunkban, a média 
Hol sportolhatok? Milyen sportágat választhatok? 
A „tánc, mint szabadidős tevékenység” 
„Egészségügyi ellátás, egészségvédelem” 
A Bocskai Strand- és Gyógyfürdő 
„Hajdúböszörmény, a festők városa” 
„Hajdúböszörményi Tájházak, a Hajdúsági Népi Mesterségek Háza és Képzési Központ” 
Hajdúböszörményi sikersportág a női futsal 
A bemutatkozásokat követően a jelenlévők World Jumping és Step Aerobik bemutatót tekinthettek meg, majd hajnalig tartó élő zenés mulatságon vehettek részt!

 

A városi televízió riportja

 

 

 

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:59