Máthé Nóra hallgatói interjú

Maradj talpon! – 100 nap Dél-Angliában
Beszélgetés Máthé Nóra II. éves óvodapedagógus szakos hallgatóval

 

Plymouth egy gazdaságilag gyorsan fejlődő kikötőváros, ahol a régi és az új békésen megfér egymás mellett. A város a királyság egyik legjelentősebb haditengerészeti támaszpontja is. A helyiek büszkék, mert 1620-ban a Mayflower fedélzetén innen indultak Észak-Amerikába az első telepesek. A tengerpart és környéke, a Barbican ideális hely a pihenésre. A családok is szívesen járnak ki délutánonként, a gyerekek játszanak, a szülők békésen kávéznak.

Mesélj egy kicsit az egyetemről.

Hogyan képzeljük el egy ottani egyetemista életét?-Plymouth igazi egyetemváros, az egyetemen körülbelül 30.000 hallgató tanul.. Az egyetem hatalmas területen fekszik, minden egy campuson található. A főépületben a művészeti tanszékek mellett van a tanulmányi központ, és az épület otthont ad állásbörzéknek, pályázati tanácsadásoknak is. A város és az egyetem igazán nemzetközi, rengeteg afrikai, ázsiai és kelet-európai diák jár ide. A diákok szorgalmasan tanulnak, a könyvtár péntek délután is tele volt.

Hogyan válhatsz óvodapedagógussá az Egyesült Királyságban?

Őszintén szólva meglepődtem, amikor kiderült, hogy nincs felsőfokú óvodapedagógus képzés. Az óvodapedagógusok tanfolyamokat végeznek el, utána dolgozhatnak óvodapedagógusként. Az egyetemen tanítókat képeznek, ebben a félévben három, pedagógiai és pszichológiai jellegű tárgyuk volt. Ezekre az órákra jártam be én is.

Milyen az angol óvoda? Hogyan dolgozik az óvodapedagógus?

Az óvodában a Blast programmal dolgoztak. A program biztosítja a heti tervet, a feladatlapokat, mindent. Az óvodapedagógus ezeket használja a foglalkozásokon, s ez nagyban megkönnyíti a munkáját. Mesekönyvből mesél, a könyv illusztrációi segítik a megértést. A gyerekek szabadon játszanak, de minden nap van olyan közös tevékenység, melyen kötelező részt venniük. Sokat kézműveskednek, pl. újrahasznosított anyagokból montázst készítenek, festenek. Nem gond, ha koszos lesz a ruhájuk vagy a kezük. Tetszett, hogy a falak mosható festékkel vannak lekenve, így ha piszkos lett, letörölték. Nagyon könnyen tisztán tudták tartani a csoportszobát. Ebédre a gyerekek hoznak magukkal kekszet, gyümölcsöt, üdítőt; nem kapnak meleg ételt. Elárulom, hogy szerintem a magyar óvodai élet sokkal jobb.

Hogyan boldogultál az angollal?

Az elején egy kicsit féltem, de mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Idővel egyre jobban megértettem magam, bár ha az angolok egymás között beszélnek, akkor még mindig figyelnem kell. Jó lenne, ha a kar biztosítana a kiutazás előtt felkészítő nyelvi kurzust, ami megkönnyítené az első előadások és tanulmányok megértését.

Az Erasmus diákok Európa számos egyetemén szerveznek szabadidős programokat. Így volt ez nálatok is?

Plymouthban a diákszervezet kevésbe partner ebben, a cserediákok elsősorban maguknak szerveznek kirándulásokat. A Facebook csoporthoz én is csatlakoztam, így nem maradtam le a közös utakról és bulikról. Jó érzés volt egy nemzetközi csapatban lenni.

Az angol konyha finoman szólva sem világhírű. Te hogy bírtad a teát tejjel?

Érdekes, hogy a tejes teát megszerettem. Mindenkinek azt ajánlom, próbálja ki, mert finom. A fish and chips is jó, főleg ha tengerparton üldögélve fogyasztjuk. Az angolok rengeteg krumplit esznek, az ételeikben nincs fűszer, nincs só. Az egyetemi büfében főleg drága és egészségtelen ételeket árultak, köretként zacskós chipset adtak. A kedvencem, amikor az óvodapedagógus otthonról hozott szendvicset ebédelt: két szelet kenyér között chips. Ezek után jobbnak láttam, ha magamnak főzök.

Milyen célokkal vágtál bele a programba, és mennyire igazolódtak be az elvárásaid?

Mindig is szerettem utazni, és Anglia megismerésére nagyszerű alkalomnak tűnt az Erasmus program. A testvérem Olaszországban, a barátom Franciaországban járt Erasmus diákként, és mindketten életük legjobb féléveként tartják számon ezt az időszakot. Ezért is jelentkeztem az ösztöndíjra, amikor lehetőségem nyílt rá. A jövőben szeretnék angolt tanítani óvodásoknak, és azt gondolom, előny a nyelvterületen töltött idő. Szakmailag is fejlődtem, idegen nyelvű szakirodalmat olvastam, esszéket írtam angolul.

A mai fiatalok sokáig élnek a szüleikkel, a külső körülmények miatt nehezebben tudunk önálló életet kezdeni. Az elmúlt hónapokban önállóságot is tanultam. Most már tudom, ha bármikor elkerülök otthonról, meg tudok állni a lábamon.

dr. Nemes Magdolna
(2013)

Legutóbbi frissítés: 2022. 08. 04. 15:30