Kalandos félév a csodás Itáliában
Sokan mondják, hogy az Erasmus olyan lehetőségeket és ajtókat nyit meg, hogy olyan élményeket és tapasztalatokat ad, amit soha az életben nem fog elfelejteni az, aki bátorságot merít, elutazik egy külföldi országba, egyedül nekivág a nagyvilágnak. Sokan mondják, mégis kevesen merik bevállalni végül ezt a kalandot, amely nyilván kezdetben ismeretlen dolgokat tartogat, de olyan élettapasztalattal gazdagít, ami egész életedre elkísér. Engem az a szerencse ért, hogy az Erasmus+ program adta lehetőségeket kétszer is kihasználhattam és két csodás félévet tölthettem Olaszországban. Az első alkalommal a DE olasz szakos hallgatójaként Salernoban (Dél-Olaszország) tanulhattam egy fél évet 2016-ban. Most, 2019-ben az óvodapedagógiai tanulmányaim során vettem részt ebben a programban Bolognától nem messze, Reggio Emilia városában (Reggio Emilia and Modena University).
Korábbi baráti kapcsolatomnak köszönhetően találtam szállást egy kedves és különleges olasz családnál. Nyilván idegenekkel együtt élni, minden ismeretség nélkül mindig sok izgalmat, de egyben félelmet is rejt. Azt hiszem, rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, mert egy olyan családba csöppentem, amit még álmomban se kívánhattam volna. Olyan csupaszív, önzetlen emberek, a maga módján különös és egyedi, de együtt fantasztikus egészet alkotva. Ebbe a csodába kerültem bele, ahol rengeteget tanultam az elfogadásról, az önzetlenségről, a feltétel nélküli szeretetről és természetesen az együttélés szabályairól.
A reptéren megpillantva a mosolygós arcokat rögtön tudtam, hogy minden rendben lesz és a lehető legjobb helyem lesz náluk. A hazavezető úton én még kissé félénken és fáradtan válaszolgattam a kérdéseikre, de egy kis idő elteltével már össze is barátkoztunk. ráadásul amint hazaérkeztünk, már be is léptem az olasz család mozgalmas életébe: Thi Ly-t, a 9 éves örökbefogadott kislányt vinni kellett a cserkész foglalkozásra, ezután a kutyát megsétáltattuk és még koránt sem ért véget az este, pihenésre semmi esélyt nem láttam. Ahogy teltek, múltak a napok, hetek, hónapok, ráébredtem, hogy a pihenés ritkán szerepel a napi teendők listáján, ha ebben a családban él az ember. Ada, az édesanya, aki a fél év során szinte a nővéremmé vált, meg sem állt egy percre sem: dolgozott, két önkéntes szervezetet vezetett, a két lányát fuvarozta az iskolából karate edzésre, onnan az énekórára és így tovább. Nagyon sok élményem a családhoz kötődik, mivel rengeteg időt töltöttem velük és nem csak azért, mert egy házban laktunk, hanem mert nagyon szerettem velük lenni. Sokszor mentem érte Thi Ly-ért az iskolába és maradtam vele otthon délutánonként, amíg haza nem ért Ada a munkából. Adával pedig gyakran jártam segédkezni a különböző önkéntes rendezvényeire. Néhány kedves emlékem is ehhez kapcsolódik. Egyik alkalommal előadást tartottunk gyermekeknek fogyatékossággal élő fiatalok közreműködésével. Közösen mutattunk be egy mesét a gyerekeknek, akik interaktívan vettek részt a történetben. Máskor kiválasztott gyermekkönyveket feldolgozva meséltünk a gyerekeknek több idegen nyelven egyszerre és mindenki rendre tudta követni a történet szálait – ez valami elképesztő volt számomra. És még sorolhatnám. Ezen kívül kirándulni is elmentünk együtt, amikor időnk engedte. Húsvétkor például hármasban (Ada, én és a kutya Penny) elmentünk két napos túrázásra a Cinque Terre, a nagyon híres és meseszép ligúriai városokba. Nagyon izgalmas kirándulás volt, mivel a turisták által járt útvonal helyett mi a hegyek között, hátizsákkal vágtunk neki a sétának és gyönyörű helyekre jutottunk el, ahova csak a kalandvágyóbbak veszik az irányt. Ekkor fürödtem először a félév során a tengerben. Mondhatom, hogy nem volt éppen meleg, sőt, ami azt illeti igazán hideg volt, de nagyon frissítően hatott. A védelmezőnk, az ici-pici kutya, rögtön utánunk vettette magát, hogy kimentsen minket. A végén azonban Penny-t kellett a vízből kimenteni…. Persze nem ez volt az egyetlen közös túránk, jártunk az Appenninekben is, sőt a Bismantova követ is megmásztuk. És hogy valami egészen különös dolgot is meséljek, a családdal részt vehettem életem első meleg esküvőjén is, San Gimignanoban, a fagylaltjáról híres toszkán városban. Nagyon elegáns és szép volt a szertartás, hegedű és ének kísérettel. Az utána következő fogadást a távol a várostól, egy eldugott tanyaféle helyen volt tartották, ahol szalmabálákra lehetett leülni az előétel elfogyasztásához.
Az egyetem épületét már három évvel ezelőtt egyszer láttam, úgyhogy nem okozott hatalmas meglepetést. Kívülről, mint szinte minden helyi épület, kissé középkori jellegű, de belül mindent felújítottak és modern berendezésekkel gazdagították. A kurzusok nagyon érdekeseknek bizonyultak. A félév során tanulhattam a kiskorúak jogairól Olaszországban, hangsúlyozva a külföldi származású kiskorúak jogait. Ezen kívül egy olyan tárgyat hallgattam, amelyben volt általános pedagógia és gyógypedagógia is. Nagyon élveztem ezt a tárgyat. A félév során 4-5 fős csoportokra bomlott az osztály és különböző projekteket kellett közösen megoldanunk és beadnunk, majd a tárgy írásbeli vizsgával zárult, így az elmélet és a gyakorlat jól kiegészítette egymást. A csoportban még több barátságra tehettem szert, nagyon segítőkész és kedves lányokat ismertem meg ez alatt a néhány hónap alatt, akiket szintén a szívembe zártam. Jelentkeztem önkéntes gyakorlatra is. Így adódott az a lehetőség, hogy mehessek óvodai megfigyelésre. Ráadásul olyan napokon sikerült elmennem az óvodába, amikor valamilyen ünnepségre készültek vagy magát az alkalmat ünnepelték. Itt is sok tapasztalatot gyűjthettem a tanulmányaimhoz, megnézhettem, hogyan működik egy másik országban az óvodai rendszer. Összességében hatalmas lehetőséget nyújtott szakmai szempontból az Erasmus, olyan ismeretekre tehettem szert, amelyeket be tudok építeni majd a munkámba is, hasznosíthatom a megszerzett egyetemi tudást és ezekkel a külföldi tapasztalatokkal csak gazdagítani, bővíteni tudom azt.
Az Erasmus olyan kapukat, ajtókat nyit meg előtted, ami téren, időn is átnyúlik. Kinyitja a világ kapuit és olyan embereket hoz össze a világ minden tájáról, akik közösen valami olyan dolgot hoznak létre, ami akár egy életre szólhat. Olyan barátságok születhetnek, amelyekre mindig emlékezni fogsz, amelyekről az unokáidnak is mesélni fogsz, és amelyeket a szívedbe zársz örökre. Kezdetben én is eljártam az ESN (Erasmus Students Network) által szervezett eseményekre, amelyek legtöbbször Modenában, egy kb. 20 km-re lévő nagyobb városban voltak. Szerencsére sosem volt gondom az ismerkedéssel, hamar beszélgetésbe elegyedtem más diákokkal - kivel angolul, kivel olaszul kommunikáltam. Lett is pár közelebbi barátom ezekből az ismerkedésekből. A görögök, Vasiliki és Angelos és Bora, a török fiú. Aztán ahogy visszaemlékeztünk a többiekkel, akikkel Reggio-ban igazi jó barátokká váltunk, ráébredtünk, hogy minden Angelosnak köszönhető, ugyanis mindenkit ő mutatott be a másiknak és így alakult ki Reggio Emiliában egy kis baráti kör, melynek tagjai közt volt három görög, két olasz, egy tunéziai, egy chilei és egy magyar: Angelos, Aggeliki Costantinos, Alice, Ettore, Abder, Yamil és jómagam. Habár Angelos végül kb. két hónap után úgy döntött, hazamegy Görögországba, mégis egy olyan csodát tett, ami kihatott ilyen sok ember Erasmus élményeire. Mindent együtt csináltunk. Az órák után együtt mentünk kávézni vagy közösen ebédeltünk, vacsorákat szerveztünk. Hétvégente együtt indultunk szórakozni vagy fagyizni. Még olykor bevásárolni is közösen mentünk. Rengeteg közös emléket szereztünk és olyan barátaimmá váltak, mintha ezer éve ismerném őket.
Mindent egybe vetve rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, ami garantáltan egy életre szól, nem beszélve arról, hogy az élet iskolájában is fejlődtem, önállósodtam a félév során. Csakis hálát és köszönetet tudok mondani az Erasmus+ programnak és természetesen a tanáraimnak, akik mindenben támogattak és segítettek, hogy ezt a sok csodát átélhessem és megvalósíthassam.
Bíró Olívia
II. óvodapedagógia, levelező tagozat
2019. tavasz