A sorozat koncepciójáról röviden
A „Kik vagyunk… és miért?” dokumentumfilm-sorozat ötlete 2012-ben született, amikor a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumba belépő hallgatókkal módszeres életútinterjúk felvételére került sor. A munka célja elsősorban az volt, hogy a különböző adottságú lokális közösségekből érkező, főként roma származású és/vagy hátrányos helyzetű felsőoktatásba bekerülő hallgatók szociokulturális hátterét megismerjük. A roma szakkollégiumok egyik elsődleges célként meghatározott feladata a diplomaszerzés támogatása, illetve a lemorzsolódás megakadályozása. Ennek érdekében a kidolgozásra kerülő egyéni fejlesztési tervek előfeltételének gondoltuk a hallgató személyiségének és társadalmi-környezeti feltételrendszerének a pontos feltérképezését. A munka végzése közben vált világossá, hogy a kitárulkozó sorsok, az egyéni életutak tapasztalatai olyan történetek, amelyek más és más aspektusból, de megvilágíthatják a felsőoktatásba bekerülő roma szakkollégiumi hallgatók rendkívüli teljesítményét. Számtalan olyan példaképszerű történetet ismerhettünk meg, amelyek nyilvánvalóan és több szempontból illeszkedtek a szakkollégiumban végzett integrációs munka távlatos céljaihoz.
A példaképszerűség gyakorlati értékének felfedezése a hallgatók élettörténetében alkalmas eszköznek tűnt arra, hogy a többségi társadalomban a magyarországi cigánysággal szemben élő és túlnyomóan előítéletes képzeteket legalábbis árnyalja. A példaképszerűség, illetve ennek komplex vizuális formában, dokumentumfilmeken történő bemutatása nem csak a többség véleményének formálására alkalmas eszköz, de legalább ugyanennyire fontos, hogy a szakkollégisták saját közösségeik számára a hiteles érvényesülési út egyik lehetőségét villantják fel.
A felsőoktatásba a mélyszegénységből vagy más hátrányos léthelyzetből bekerülő fiatalok esetében közhelyként szokás megfogalmazni a „köztes kitettség” problémáját. A „kitörés”, az integrációs kísérlet szinte szükségszerűen eredményezi a saját kibocsájtó közeggel meglazuló társadalmi és személyes kapcsolatrendszert. A „kilépés” kísérletét, különösen a saját kortárs csoport tagjai, általában kevéssé honorálják. A felsőoktatásban tanuló fiatalokkal szemben az otthonmaradók részéről gyakran fogalmazódik meg kritika, elutasítás és nem ritkán kirekesztés. Emellett a befogadó többségi intézményi környezetben a teljesen ismeretlen, vagy csak az előítéletek torzító lencséjén keresztül leértékelt „világból” érkező roma származású és/vagy hátrányos helyzetű fiatalokat ugyancsak gyanakvással fogadják. A „köztes kitettségben” a saját szociokulturális környezetből hozott tájékozódási sémák érvénytelenek, de még nem áll rendelkezésre a készségszinten elsajátított tudás a befogadó környezet normáit és működési szabályviszonyait illetően. A roma szakkollégiumok kitüntetett feladata, hogy a „köztes kitettség” léthelyzetét megélő hallgatókat a tanulási, alkalmazkodási és érvényesülési nehézségeken átsegítse. Ehhez élettörténeteik, amint egymás élettörténeteinek a megismerése fontos eszköz.
A ”Kik vagyunk… és miért?” dokumentumfilm-sorozatban bemutatott történetek alapkoncepciójuk szerint három párhuzamos célt szolgálnak: érvénytelenítik a roma származású és/vagy hátrányos helyzetű, felsőoktatásba bekerülő hallgatókkal kapcsolatos előítéleteket; példaképszerűen felmutatott mintaként szolgálnak a hallgatók közösségei számára; valamint támogatják a felsőoktatási környezetben történő kölcsönös elfogadás és egymás iránti nyitottság folyamatának kibontakozását.
A sorozat egyes szériájának sajátosságairól
A ”Kik vagyunk… és miért?” dokumentumfilm-sorozat első szériája 2015-ben készült el hét epizóddal, míg a második széria három epizódjának összeállítása 2016-ban valósult meg. Az első széria történetei kifejezetten didaktikus és szöveg-centrikus filmekként kerültek összeállításra. A portré jelleggel egy-egy életút részleteibe betekintést nyújtó filmek a Lippai Balázs Roma Szakkollégium hallgatóinak lokális szociokulturális hátterét, valamint az onnan a felsőoktatásba vezető út fontosabb állomásait idézik meg. Az első szériába bekerülő filmek forgatási helyszínei voltak: Nagykálló, Nagyecsed, Miskolc, Pocsaj, Szendrőlád, Tiszafüred.
A 2016-ban befejezett második szériában a környezet és a szereplők ábrázolása során a vizualitás, a képiség hangsúlyosabb szerepet kapott. A példaképszerű történetekből kibontakozó életutak drámáiban a körülmények nehézségei ellenére kitartással, céljaikért sikerrel megküzdő emberek képe rajzolódik ki. A második szériába bekerülő filmek forgatási helyszínei voltak: Hajdúböszörmény, Hodász, Bagamér, Szendrőlád.
A ”Kik vagyunk… és miért?” dokumentumfilm-sorozat első két szériáját a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban dolgozó kulturális antropológus szakemberek, Biczó Gábor és Dallos Csaba készítették.
A dokumentumfilm-sorozat 3. szériájában elkészült öt epizód 2017-18 folyamán került összeállításra. A sorozat alapkoncepciója változatlanul a szakkollégiumi hallgatók példaképszerűségének és a roma szakkollégium intézményi jelentőségének az ábrázolása volt. A korábban készített szériákhoz képest az élettörténeti cselekményszálat – az életút fordulópontjait meghatározó eseményeket – mind a filmnarratíva, mind az ennek kihangsúlyozását szolgáló vizuális tartalom szintjén igyekeztünk kidomborítani. A néző számára láthatóvá válnak a roma származású szakkollégisták élethelyzetei, az ezek kezelésére irányuló törekvés, a sikerek és a kudarcok dinamikája.
A harmadik szériában elkészült filmek forgatási helyszínei: Nagyecsed, Tiszadada, Debrecen, Hodász, Fehérgyarmat, Mátészalka, Nyírvasvári, Nyíracsád, Hajdúböszörmény.
A negyedik szériában eddig elkészült rész forgatási helyszíne Balmazújváros.
A ”Kik vagyunk… és miért?” dokumentumfilm-sorozat harmadik és negyedik szériáját a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban dolgozó antropológus szakemberek, Biczó Gábor és Szabó Henriett készítették.
A harmadik és negyedik szériában elkészült dokumentumfilmek szerkezeti felépítése és témái az alkotók szándéka szerint egyenként alkalmasak arra, hogy a magyarországi roma kisebbség integrációjának kérdésével különböző szervezeti környezetben foglalkozó társadalmi szereplők – szakpolitikusok, pedagógusok, szociális szakemberek, roma szakkollégiumok szakmai közreműködői vagy akár a laikus érdeklődők – a bemutatott „jó példák” elemzésén keresztül a szélesebb nyilvánosság számára világossá tegyék az össztársadalmi ügy jelentőségét.
A filmekben bemutatott történetek a roma származású és/vagy hátrányos helyzetű emberek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatban manapság elterjedt negatív és szkeptikus közbeszéddel szemben megfogalmazott módszeres érveléshez kínálnak eszközt.
"Fehér Holló" - Tímea filmje
Játékidő: 48’50”
Helyszín: Nagyecsed
Film készítésének ideje: 2017
Kulcsszavak: nemi szerepek, szegregált iskola, társadalmi szerepvállalás, roma nők
Film leírása
Tímea jómódú, középkorú, háztartásbeli oláh cigány asszonyként elhatározza, hogy a helyi, szinte kizárólag a szegregátumi cigánygyerekek által látogatott általános iskolában pedagógiai asszisztensként fog dolgozni. A gyerekek között sokan sajátos nevelési igényűek vagy beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdenek. Azért, hogy munkáját szakszerűen végezze, Tímea először leérettségizett, majd szociálpedagógiát kezdett tanulni a Debreceni Egyetemen, ahova kifejezetten a roma szakkollégiumtól várt segítség reményében felvételizett.
A film bemutatja azt az utat, ami az egyéni élet személyes drámáinak sikeres feldolgozásától a közösségéért tenni akarás felelősségének a felismeréséhez vezetett.
A közel hétezer lakosú Nagyecsed a mátészalkai járásban található kisváros. Az egykori Ecsedi-láp peremén fekvő történelmi múltú település ma három etnikai közösség otthona. A többségi magyar közösség mellett a hagyománykövető oláh cigányok és a magyar anyanyelvű romungrók kulturális jellemvonásaik mentén jól megkülönböztethető csoportok.
A nagyecsedi társadalom fontos sajátossága, hogy a szegregátumi környezetben élő romungrókkal ellentétben az oláh közösség többnyire a magyar háztartásokkal vegyesen megtelepedve él a településen. Ugyancsak fontos, hogy a cerhári dialektust beszélő nagyecsedi oláh cigányok mind a mai napig rendkívül büszkék hagyományaikra, amelyeket igyekeznek megőrizni. Bár a hagyományos kultúra több eleme is kiveszőben van, megfigyelhető a nyelvromlás, a szokások elhagyása, ennek ellenére a hagyománytudat a közösségi identitás fontos alkotóeleme.
A néző a filmen keresztül betekintést nyerhet egy oláh cigány család mindennapi életébe és abba a folyamatba, melynek eredményeként a nőkkel kapcsolatos szigorú tradicionális szabályok feloldódni látszanak. A nők érvényesülése a film szereplőinek értelmezésében is összetett jelenség. Ennek hátterében a többségi társadalom elvárásaihoz való alkalmazkodás mellett fontos szerepet játszik az, hogy korábban az oláh cigány nők társadalmi szerepvállalása elgondolhatatlan volt. A filmből kibontakozó életút finom részleteinek tükrében jól értelmezhetővé válik a helyi társadalom értékvilágának és szabályainak az átalakulása.
A film jelenetei a családi-személyes környezetben, Tímea munkahelyén a helyi általános iskolában és a legkiterjedtebb nagyecsedi szegregátumban kerültek felvételre. A három gyökeresen eltérő tulajdonságokkal jellemezhető szintér között a főhős mindennapi gyakorlatként művelt „határátlépései” jól megvilágítják áldozatkész és elhivatott munkájának nehézségeit.
A témához kapcsolódóan megjelent tanulmányok
Biczó Gábor (2019): Kortárs oláh cigány női identitás-narratívák. In Frauhammer Krisztina – Pajor Katalin (szerk.): Emlékek, szövegek, történetek: Női folklór szövegek. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság, 323–335.
Szabó Henriett (2019): Egy kelet-magyarországi település együttélési gyakorlatai és a vallás szerepe. In Sápy Szilvia – Bihari Nagy Éva (szerk.): Vallási néprajz 16. Debrecen: Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 194–210.
Szabó Henriett (2018): Mit lehet és mit nem… Antropológiai szemléletű közösségkutatás a nagyecsedi oláh cigány társadalomban. In Kavecsánszki Máté – Marinka Melinda: Táj és Kultúra I. Debrecen: MTA-DE Néprajzi Kutatócsoport – Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék. 189–202.
"Valamit valamiért" - Péter filmje
Játékidő: 41’20”
Helyszín: Mátészalka
Film készítésének ideje: 2018
Kulcsszavak: gyermekotthon, hátrányos helyzet, társadalmi integráció
Film leírása
Péter tízévesen került a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ mátészalkai intézményébe, mivel a gyermekvédelmi szervek elhanyagoló nevelés miatt a családjából testvérével együtt kiemelték.
A sikeres érettségit követően először Budapesten kezdett egyetemi műszaki tanulmányokba, majd egy év után szakot váltott és ifjúságsegítőnek tanult.
Péter jelenleg szociálpedagógiai tanulmányokat folytat és a roma szakkollégium aktív tagja. A film a főhős élettörténeti narratívájának a vezérfonalán keresztül betekintést nyújt a gyermekotthoni környezet jellemzőibe, bemutatja a döntések és választások személyes dilemmájának azokat az összefüggéseit, amelyek végül azt eredményezték, hogy Péter példaképpé válhatott.
A néző a filmen keresztül rálátást nyerhet egy mai magyarországi gyermekotthon mindennapi életére, felépítésére és működésére. A közvélemény túlnyomórészt, amint erről maga a film főszereplője is mesél, leginkább a börtönökhöz vagy az erőszakszervezetek laktanyáihoz hasonlatos intézményekként képzeli el a gyermekotthonokat.
A film a környezet vizuális ábrázolásán keresztül és az otthonban dolgozó nevelők megszólaltatásával alkalmas a széles körben elterjedt előítéletek ellensúlyozására.
Természetesen a nézőben okkal merül fel kérdésként, hogy a gyermekbarát környezet és az egységes pedagógiai célok, tehát a gondozottak a társadalmi életbe történő sikeres beilleszkedésének előmozdítása érdekében tett erőfeszítések ellenére mi az oka, hogy az otthonokban nevelkedett gyermekek érvényesülési mutatói gyengék. Péter története és példája a kérdésre világos választ ad. A támogató környezet mellett a személyes pozitív alaptulajdonságok meghatározó előfeltételei a boldogulásnak.
A film kifejezett célja, hogy a főszereplő példaképszerűségének hangsúlyozása mellett rávilágítson a magyarországi gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő több mint húszezer gyermek társadalmi integrációjával kapcsolatos dilemmák egy részére, különös tekintettel a roma származású fiatalok előtt az önelfogadtatás érdekében álló feladatok összetett jellegére.
Take a smile" – A lányok filmje
Játékidő: 29’30”
Helyszín: Hodász, Tiszadada, Debrecen, Fehérgyarmat
Film készítésének ideje: 2018
Kulcsszavak: roma szakkollégium, kulturális távolság, előítélet
A film leírása
A dokumentumfilm a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban tanuló négy hallgatónő barátságának a történetét meséli el. A csecsemő- és kisgyermeknevelő szakon tanuló fiatalok elmélyült személyes kapcsolatának kibontakozásában a szakkollégium meghatározó szerepet játszott.
A kvartettben Tímea és Jeanna roma származásúak, míg Dóri és Anita magyar származásúak, ami rávilágít arra, hogy az integrált felsőoktatási környezet miként alapozhatja meg a kulturális, családi-szociális, gazdasági háttér-meghatározottságokon történő túllépést és teremtheti meg a kölcsönösen előnyös támogató társadalmi kapcsolatok kibontakozását. A film röviden ábrázolja a szereplők lokális-családi hátterét, majd narratíváikon keresztül elemzi a barátság folyamatának kialakulását és természetrajzát. Az alapvetően vidám hangvételű történet bizonyíték a kortárs magyar felsőoktatás kivételes tehetséggondozó intézményeiben, a roma szakkollégiumokban folyó munka össztársadalmi jelentőségére.
A film jelenetei részben a hallgatók lakókörnyezetében, részben a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán kerültek felvételre.
A szereplők lakótelepülései, gyermekkori környezetük nagyon eltérő adottságokat mutatnak. A debreceni nagyvárosi lakótelepi világ és szociokulturális viszonyai rendkívül eltérő feltételrendszert képeznek, összevetve a hodászi vegyesen megtelepedett magyar és roma háztartások utcaképével, vagy a tiszadadai falusias idillel, valamint a fehérgyarmati kertvárosi miliővel. A szereplők családi-környezeti hátterének figyelemreméltó különbségei egyúttal megmutatják az eredetileg közöttük mutatkozó társadalmi és kulturális távolság rendkívüli léptékét.
A film továbbá rávilágít arra, hogy a roma szakkollégium olyan mikroszociális környezet, valódi együttműködő közösség, ahol a tagok közötti szociokulturális távolságok áthidalhatók. Sőt, a szereplők narratíváiból arra is fény derül, hogy a szakkollégiumi környezet miként kínál ideális feltételeket a személyiségfejlődéshez, ami lehetővé teszi, hogy valaki az eredeti családi-környezeti – etnikai, kulturális, gazdasági – meghatározottságain, akár előítéletein is túllépjen
A témához kapcsolódóan megjelent tanulmányok
Biczó Gábor – Szabó Henriett (2020): A magyarországi roma szakkollégiumok országos vizsgálata: Humán Regiszter 2020. Debrecen: TT Play Kft.
Szabó Henriett (2016): A mentori munka az együttműködő önkéntes közösség kialakításában és az öntevékenység jelentősége a roma szakkollégium működtetésében. In Bálint Péter – Kocsis Péter Csaba (szerk.): Kis mentori kézikönyv: segédlet a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumban végzett mentori tevékenységhez. Debrecen: Didakt Kft, 82–101.
"Óvónő akartam lenni" - Vali filmje
Játékidő: 54’10”
Helyszín: Debrecen, Nyíracsád, Hajdúböszörmény
Film készítésének ideje: 2018
Kulcsszavak: nevelőszülő, kirekesztés, gyermekotthon
A film leírása
Vali, a film főhőse nem egészen háromévesen került nevelőotthonba öccsével, majd Nyíracsádra roma származású nevelőszülőkhöz. Története az életút fordulópontjainak az emlékezésfolyamatból kibontakozó drámája.
A nemzetiségi óvodapedagógus cigány/roma szakirányon tanuló roma származású hallgatónő eddigi életpályája a folytonos küzdelem, az akarat és a kitartás kivételes példája.
A dokumentumfilm megidézi Vali származása miatt megélt kirekesztésével történt szembesülésének az eseményeit az óvodától az iskoláig. A történet másik fontos cselekményszála a családi múlt titkainak elbeszélése, az édesszülők utáni nyomozás részleteinek és eredményeinek a feltárása. Vali útja a minden nehézség ellenére a talpon maradni akarás példája, ami megrázó erővel tudatosítja a nézőben kivételes helyzetét.
A film jelenetei – néhány kiegészítő jelenettől eltekintve – négy fontosabb helyszínen kerültek felvételre. A főszereplő debreceni otthonában, Nyíracsádon – Vali nevelőanyukájánál, ahol felnevelkedett – a hajdúböszörményi Kincskereső óvodában, ahol óvodapedagógiai gyakorlatát töltötte, valamint a debreceni Erdőspuszták egyik festői helyszínén, a Vekeri-tónál.
A film vizuális felépítésével, a beállításokkal az alkotók kifejezetten arra törekedtek, hogy az elbeszélés drámai tartalmának kibontakozási folyamatát a néző szemszögéből jól követhetővé tegyék. Ezt a célt szolgálják Vali roma szakkollégiumi mentorának a megszólalásai, amelyek a történet meghatározott pontjain értelmezik és magyarázzák a cselekményt.
A film jó példája a saját sorsát rendkívül hátrányos helyzete ellenére sikeresen irányítani képes személyiségnek.
Ma Magyarországon a roma származású nevelt gyermekként felnőtt fiatalemberek érvényesülési esélyei összehasonlíthatatlanul rosszabbak, mint a családban felnövekvő kortársaiké. Vali története azonban azt is bizonyítja, hogy amennyiben a személyes késztetettségtől motivált fiatal a környezetben elérhető támogatásért megküzd és erre mindenkori környezete fogékony, akkor a „csoda” sem lehetetlen.
„A hagyomány árnyékában” - Tünde filmje
Játékidő: 40’20”
Helyszín: Nyírvasvári, Máriapócs
Film készítésének ideje: 2018
Kulcsszavak: hagyomány, cigány népzene, női nemi szerepek, családi minta
A film leírása
Tünde hagyománykövető, Nyírvasváriban élő oláh cigány családban nevelkedett, jelenleg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán nemzetiségi óvodapedagógus cigány/roma szakirányon tanul. Családjában a zenélés több generációra visszanyúló hagyomány, ami őt is magával ragadta. Nagyapja a helyi és Európa-hírű Kék Láng Együttes egyik alapító vezetője volt hosszú éveken keresztül. A virtuóz zene és helyi cigánytánc, különösen a Nyírvasvári cigánybotoló méltán tette népszerűvé a saját folklórját előadó közösséget.
Tünde édesapja, aki eredetileg kőművesnek tanult és kiegészítő forrásként alkalmi jelleggel műveli mesterségét, ugyancsak korán a zenélés rabja lett. Szenvedélyét lánya is megörökölte, aki egész kiskora óta szerepel színpadi előadóként. Rendkívüli énekhangjával, tehetségével sokak elismerését vívta ki.
A film azonban nem egyszerűen egy fiatal oláh cigány nő zenei pályájának a nyomon követése, sokkal inkább a magától értetődően kínálkozó életút lehetőségével kapcsolatos dilemmák bemutatása. Zenélni vagy tanulni, hangzik a választáskényszer kérdése leegyszerűsítve. Tünde története a saját sorsára vonatkozó válaszainak, útkeresésének és értelmezéseinek a sorozata.
A film jelenetei elsősorban Nyírvasváriban, a főszereplő életében meghatározó helyszíneken kerültek felvételre: a családi házban, a helyi általános iskolában és a görög katolikus templomban. Tünde felsőoktatási pályaválasztásában a megszólalók egyöntetű véleménye szerint döntő szerepet játszott a családban a nagyszülőktől jól nyomon követhető meggyőződés, hogy a tanulás az érvényesülés legjobb útja. A főszereplő személyes értékvilágában a hagyomány tisztelete saját életsorsának reflexív elemzésén keresztül összhangba kerül a tanulás és érvényesülés célképzetével.
A film jeleneteinek felépítésében a szerzők szándéka szerint a narratív interjúhelyzetekben elbeszélt életesemények és Tünde énekesi szerepben történő bemutatása egymást támogató vizuális építőelemek. A néző a film megtekintésekor egyszerre csodálkozhat rá a sokoldalú zenei tehetség művészetére, ami a könnyedebb műfajoktól, a szakrális éneken keresztül a saját hagyományos zenei anyag feldolgozásáig terjed, valamint a tanulással és tudással boldogulni vágyó fiatal nő elhivatottságára.
A családom nélkül soha – Gabica filmje
Játékidő: 56’
Helyszín: Balmazújváros, Hajdúböszörmény
Film készítésének ideje: 2020
Kulcsszavak: romungró közösség, szegregátum, romológia, hagyományos női szerepek
A film leírása
A film főhőse Gabica Balmazújvárosban él nagyszüleivel, a romungró cigány telepnek nevezett városrészen, és jelenleg első éves romológia szakos hallgató a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A filmben a néző megismerheti a főhős tanulási motivációit és azt a családtörténeti hátteret, amely megalapozta személyes mobilitási pályáját. Fiatalkora ellenére tisztán látja lokális közössége társadalmi és gazdasági problémáit, ezek okait, és ismeretei alapján értelmező módon viszonyul személyes szerepéhez, amikor megfogalmazza, hogy a felzárkózáshoz helyi tudással bíró kompetens szakemberek munkájára van szükség. Gabica hite szerint egyszer majd ő töltheti be a közössége felemelkedésében közreműködő roma értelmiségi szerepét a városban.
A filmben bemutatott történet túlmutat a főszereplő egyéni életútjának elemzésén. A főhős státuszának értelmezéséhez fontos támpontként hangsúlyt kap a közvetlen családtagoknak, további négy személy perspektívájának az ábrázolása, akik eltérő módon, de ugyanannak a célnak az elérésére ösztönzik a főhőst.
A nagyszülők családi gazdasága a rendszerváltás után felemelkedő sikeres vállalkozás volt, amely a külső körülmények hatására fokozatosan hullott elemeire, és az elmúlt három évtized vidéki életvilágainak egy szeletéről vázolt vizuális korrajz. A főhős szempontjából a gyermekkor meghatározó színtere, ahol a munkára nevelés, a „valamit valamiért elv” családi öröksége a személyes érvényesülésben kiemelt jelentőségű értékrend elsajátításának a helye.
A filmben a néző megismerheti a szülők egyéni boldogulásának narratíváját is, amelyből kiviláglik a dolgos-szorgos hozzáállás generációkon átívelő attitűdje.
Gabica története példaképszerűen láttatja, hogy a pozitív családi környezet még a legkevésbé sem ideális induló körülmények esetében is olyan kiemelkedő jelentőségű hátránykompenzáló színtér, amely hatékonyan ellensúlyozhatja a szociokulturális meghatározottságokból fakadó nehézségeket.