Csirmaz Laura Adrienn

Erasmus-ösztöndíj hallgatói beszámoló

Csirmaz Laura Adrienn, 4. évfolyam, gyógypedagógia szak
Graz, 2022/23, 1-2. félév

 

  1. Az Erasmusról sokat hallottam, és gondolkodtam rajta már egészen a gimnázium óta. Végül úgy döntöttem, hogy - bár az utolsó év önmagában is kihívásokkal teli -, mégis megpályázok egy fél év kiutazást. Ez nagy örömömre sikerült is, annyira, hogy végül két fél évet maradtam, és szeretnék még tovább maradni, Ausztriában munkát keresni. A kapcsolatfelvétel a fogadóegyetemmel (PPH Augustinum, https://pph-augustinum.at/) nagyon gördülékenyen ment, részben azért is jelentkeztem Grácba, mert innen jött a leghamarabb visszajelzés, és szimpatikusak voltak a külföldi hallgatóknak kínált óráik is.

 

  1. A kiutazással nem volt különösebb gondom. Ha az egyszerű utazás fontos szempont, jó ötlet szomszédos országot választani. A megérkezés után hamar elfoglalhattam a szobámat, ahonnan nagyon szép kilátás fogadott.

     
  2. A megérkezés után egyik első lépés a Meldezettel beszerzése, azaz a lakhely bejelentése. Hogyha kollégiumban lakik az ember, akkor azzal kapcsolatban is több dokumentumot ki kell töltenie a beköltözés napján. Az egyetemen is sok az elintéznivaló, mint például a tárgyfelvétel, vagy egyeztetés a tanárokkal. Mindenki segítőkész és türelmes volt, sok segítséget kaptunk, és bár sok feladat volt, semmit sem kellett egyedül megoldanunk. Kérdésekre és kéréseinkre is nagyon nyitottak voltak a nemzetközi iroda munkatársai.

 

 

  1. A szállással nagy szerencsém volt, mivel az egyetem épületében laktam. Így csak egy-két emeletet kell sétálnom, ha órám volt. Két fős szobában laktam az első félév alatt, a második félévben már egyedül - mindkettőnek megvolt az előnye és a hátránya, de végül fontosabb volt nekem, hogy a sok program között magamra is időt találjak. Az Augustinum épülete nagyon szép környezetben van: a Mura folyó, a Stadtpark, a belváros és az óváros (ami az UNESCO világörökség része) gyalogosan, néhány perc sétával elérhető. A közelben találhatók boltok, gyógyszertár, villamosmegálló és buszmegálló.

 

  1. Egyetem: A PPH Augustinum egy kisebb intézmény, de nagyon sok innovatív ötletet valósítanak meg, például az inklúzióval kapcsolatban rengeteg érdekes elméletet, új perspektívákat ismertem meg.

Gyakorlatok: A szakmai gyakorlatok során láthattam, hogyan működik az ausztriai oktatás: projektmunkában, csoportmunkában tudnak a gyerekek önállóan és lazább keretek között dolgozni, tanulni, kutatni. Megtapasztaltam azt is, hogyan működik a fogyatékkal élő gyerekek bevonása az iskolai mindennapokba.

 

  1. Az épület, ahol a PPH Augustinum is működik, nagyon sok szolgáltatásnak ad otthont: óvoda, iskola, templom, felsőfokú képzési intézmények, menza és kávézó.

 

  1. Programok szempontjából Graz színes kínálatot nyújt, igazi diákváros. Sok lehetőség van szórakozni, a központi park jó időben mindig tele van sportoló, piknikező fiatalokkal. Színház és opera is van a városban, illetve sok múzeum és kiállítás. A környéken pár óra utazással további felfedeznivalók várnak: Hallstadt, a Wörter See, Bécs és nagyon sok túrázási lehetőség, de van a közelben tó is, ahol fürdeni is lehet. Rengeteg külföldi diák tanul Grazban, és ha esetleg nem is beszél valaki németül, az angollal is nagyon jól tud boldogulni.

 

  1. Ausztriába jönni nagyon jó döntés volt, nekem személy szerint nagyon tetszik az emberek életfelfogása, illetve az oktatással kapcsolatos rengeteg fejlesztés, ötlet, innováció. Nagyon örülök neki, hogy sok tapasztalattal gazdagodtam, és fantasztikus embereket ismerhettem meg.

 

  1. A legjobb az volt az Erasmusban, hogy kimozdultam a komfortzónámból, és ez nagyon sok új lehetőséget tárt elém.

 

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sok boltban és étteremben nem lehet kártyával fizetni Ausztriában.

A legfurcsább élményem az Erasmus idején az, hogy a különböző kultúrákból érkező emberek milyen sokféleképpen élnek.

 

Hiányozni fog a sok apró felfedezés, az, hogy minden újként hat, és sose lehet tudni, hogy mikor tapasztalok valamit, amire rácsodálkozom.

 

001

002

003

004

007

008

009

10

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 07. 03. 09:01