Kutatók Éjszakája – „Ne fekete-fehéret DÚDOLJ, SZÍNESET!”

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara idén az új, 2019-ben induló romológia szakát népszerűsítette a szeptember 28-án 17.00-tól tartott „Ne fekete-fehéret DÚDOLJ, SZÍNESET!” című rendezvényén.

Az est célja volt a roma kultúra, valamint a roma kultúrával foglalkozó kutatói perspektíva megismertetése az érdeklődőkkel. A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar konferenciatermében tartott előadásokon a látogatók nem csak a Kelet-Magyarországon egyedülálló szak kínálatát ismerhették meg, de bepillantást nyerhettek a lovari nyelv sajátos világba is, valamint olyan különleges kutatói nézőpontokkal is megismerkedhettek, amelyek a roma kultúrát belülről tárják fel.

Az este második felében hét órától izgalmas bemutatók színesítették a Kutatók Éjszakáját, a cigány népzene és tánc elemző bemutatása mellet lehetőség nyílt bepillantani a roma irodalom és képzőművészet értékeibe is. A résztvevők maguk is roma népviseletbe öltözhettek, elsajátíthatták a cigány tánc alapjait, valamint kipróbálhattak autentikus roma hangszereket.


További képek az esemény jivatalos facebook oldalán érhetők el:

https://www.facebook.com/pg/Debreceni-Egyetem-Gy-Gy-K-T%C3%A1rsadalomtudom%C3%A1nyi-Tansz%C3%A9k-327678824670583/photos/?tab=album&album_id=338871706884628&__xts__%5B0%5D=68.ARCN3F0J8gib4sGuv5tcLIQ6nfpQy5QV-CjM7H1FJ0X4iwtnZQ2x9HVbPM0ANUj6LDnjvvvkwHk53qEp8Tt_2TrYasVqsF_6u5oD0aVSslLsRt5sqPTaplzWlvWPrX0UPE1z_An0ZGjQNpYhrw2VoG2vj5DIz95Ud5iDNeLRopWO8mZv3v8P&__tn__=-UC-R

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 13:59