Mesés eszmecsere a Buborékban

Műhelykonferencián mutatták be legújabb tudományos eredményeiket a Debreceni Egyetem és a térség szakemberei a mese, valamint a gyermek és ifjúsági irodalom témakörében.

Az interdiszciplináris konferenciát a DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar szervezte meg Hajdúböszörményben.
Első alkalommal rendezett tudományos tanácskozást a DE GYGYK Kommunikáció, Irodalom, Dráma (KID) Tanszékéhez kötődő Mesekultúra kutatócsoport 2023. december 15-én a kar Buborék épületében. 

- A Mesekultúra kutatócsoport célja a mese legtágabb értelemben vett interdiszciplináris vizsgálata, valamint a közösségépítés, egy tudományos műhely kialakítása. Ennek jegyében a konferencia arra ad alkalmat, hogy a mesével, gyerek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó kutatók megismerjék egymás témáit, eredményeit, illetve lehetőséget kapjanak a párbeszédre, a különböző tudományterületek szempontjainak megismerésére – fogalmazott Gortka-Rákó Erzsébet dékán a tanácskozás megnyitóján. 

Az előadások négy szekcióban kaptak helyet, amelyek a gyerekirodalom fogalma, története és műfajai; a nép(mese)i motívumok kortárs meseregényekben való megjelenése; a mesemondói és szerzői életművek; valamint az ifjúsági irodalom kérdései köré szerveződtek. A rendezvényen PhD-hallgatók is lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák kutatási eredményeiket, segítve ezzel tudományos pályájukat. 

A műhelykonferencia előadásai nemcsak rávilágítottak az eddigi eredményekre és azok különböző megközelítéseire, hanem hozzájárult egyes kérdések pontosításához, árnyalásához, a köztük lévő kapcsolatok feltárásához. 

Az interdiszciplináris konferencián a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar (Gesztelyi Hermina), valamint a Bölcsészettudományi Kar (Baranyai Norbert) oktatói mellett az Debreceni Egyetem magyar-angol tanár szakos hallgatója (Bódis Mira Mária), illetve a magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi alprogram (Bencze-Molnár Fanni, Berényi Klára, Katona Alexandra, Kovács Gergely), az angol irodalom- és kultúratudományi alprogram (Kiss György), a francia irodalmi alprogram (Kiss Ádám László) és a mediális kultúratudomány alprogram (Tisza Eleonóra) doktoranduszai is előadást tartottak. 


A tudományos eszmecserén a Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiuma (Bódis Zoltán), a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája (Kovács Eszter), illetve a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára (Lovas Anett Csilla) is képviseltette magát.

Sajtóközpont-TB
Legutóbbi frissítés: 2023. 12. 20. 13:39