Szakkollégiumi tudományos munkák az integráció támogatásáért

Az egyéni élethelyzetek figyelmen kívül hagyása, az általánosítás és a sztereotípiák akadályozzák a sikeres integrációt – hangzott el a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Lippai Balázs Roma Szakkollégiumának szakmai konferenciáján.

A rendezvényen idén először a kollégium alumni közösségének tagjai is bemutatták, illetve azt, hogyan alakult szakmai karrierjük az elmúlt években.

- A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara számára meghatározó a befogadó szemlélet. Célunk, hogy integráljuk, segítsük a hátrányos helyzetű, roma származású hallgatók bekapcsolódását a felsőoktatásba. A Lippai Balázs Roma Szakkollégium szakmai konferenciája lehetőséget ad arra, hogy bemutassuk,  hogy ez miként valósul meg – mondta a rendezvény megnyitóján a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar dékánja.

 


Gortka-Rákó Erzsébet kiemelte: a konferencián a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar alkalmazott társadalomtudományi szemléletű kutatásainak eredményeit ismertetik a szakemberek, melyek tudományos értékét növeli, hogy a kutatók maguk is érintettek a vizsgált területen.

 


Az idei konferencia központi témája a szituativitás és a társadalmi integráció volt.

- Minden társadalmi helyzet, szituáció unikális. Éppen ezért téves az a megközelítés, amely általánosítja a különböző élethelyzeteket. A közösségekben felfedezhető különbségeket amennyiben nem vesszük figyelembe, akkor nem építhető, nem fejleszthető tényleges összetartó kollektívává a közösség. Az integráció része, hogy figyelembe vesszük ezeket a sajátosságokat. Ezt a szituatív szemléletet követjük a szakkollégiumban is. Arra ösztönözzük a hallgatóinkat, hogy felismerjék: a különbségek nem a konfliktushelyzetet rejtik magukban, hanem értelmezésre hívnak – fejtette ki Biczó Gábor tudományos dékánhelyettes.

 


A Lippai Balázs Roma Szakkollégium szakmai vezetője hozzátette: a szakkollégiumba idén 21 hallgató nyert felvétel, így jelenleg 39-en vesznek részt a tehetséggondozó programban.

 


A roma szakkollégium konferenciáján szó volt egyebek mellett a diszkrimináció jelenségéről a kora gyermekkorban, az integrációról mint komplex pedagógiai lehetőségről, valamint a szakkollégista fiatalok tehetséggondozásának életútvizsgálatáról. A rendezvény keretében szervezett kerekasztal-beszélgetés témája pedig az a helyi, hajdúböszörményi komplex program volt, amely a szegregált területek felzárkóztatását célozza. A rendezvény keretében bemutatták továbbá Biczó Gábor és Szabó Henriett: Variációk a boldogulásra című dokumentumfilmjét is.



Sajtóközpont - ÉE
Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 21. 08:28