Második Szakmai Szombat a GYGYK-n
2024.04.20-án rendezte meg a régió pedagógusai és az érdeklődő szülők számára a Debreceni Egyetem GYGYK Gyógypedagógia Intézete a Szakmai Szombat elnevezésű előadás-sorozat második előadását. A szakmai nap előadója Dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus, bullying szakértő volt, aki többek között a Hol a Helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ egyik alapítója. A szakmai napot Dr. Gortka-Rákó Erzsébet a kar dékánja nyitotta meg a közel 70 résztvevő számára, kiemelve, tenni az iskolai zaklatás, bántalmazás ellen, egyre sürgetőbb feladat.
Az előadás olyan témát érintett, amely napjainkban az intézmények életében egyre gyakoribb jelenség. Dr. Jármi Éva az öt órás programon a bullying megjelenési formáiról és felismeréséről, annak hatékony megelőzéséről és iskolai kezeléséről beszélt. Az elméleti háttér mellett számtalan gyakorlati megoldást és példaesetet mutatott be a megjelent érdeklődők számára.
A Gyógypedagógiai Intézet tovább folytatja a Szakmai Szombat rendezvénysorozatot a 2024/2025-ös tanév őszi szemeszterében is, ahova szeretettel várjuk a régió pedagógusait, szülőket és nem utolsó sorban a kar hallgatóit és dolgozóit.