A Gyermeknevelési Tanszék idén is megszervezte a már hagyományos tavaszi kirándulást, melyen negyven óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő, illetve szociálpedagógus szakos hallgató vett részt. Szakmai célok voltak a nemzeti-kulturális (palóc) jegyek az óvodai nevelésben és a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésének jó gyakorlatainak megismerése.
A három nap során óvodákat és bölcsődéket látogattunk meg. Május 21-én Bujákon a Cseperedő Óvoda, Bölcsőde és Mini Bölcsőde intézmény gyermekei és óvodapedagógusai fogadtak minket a sajátos és egyedi helyi palóc kulturális értékeiket, hagyományaikat és népszokásaikat bemutatva tánccal, dalokkal, kiállítással. Még aznap Pásztón a Százszorszép Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusai szintén az óvodában megjelenő néphagyományokat mutatták be, valamint a bölcsőde épületét és személyi- tárgyi feltételeit.
A második napon a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde Nyitnikék Tagóvodájában és a Baglyasi Tagóvodában is szeretettel várták hallgatói és oktatói csapatunkat, ahol az óvodában megjelenő nemzeti kulturális értékekről és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységekről szerezhettünk benyomást, illetve a bölcsődei nevelésbe is betekintést nyertünk. Az ország határátlépése azonban idén sem maradhatott el.
A harmadik napon a Felvidékre látogatva Losoncon fogadtak minket a Kármán József Alapiskola és Óvoda intézményében, ahol a szlovákiai magyar nyelvű óvoda mindennapjaiba és magyar kulturális értékmegőrző tevékenységükről kaptunk egy mindenki számára emlékezetes betekintést. Az óvodákba a DE GYGYK hallgatóinak munkáit, játékeszközeit vitte ajándékba csapatunk.
A hallgatói kirándulás szakmai részén kívül a három nap során helyet kaptak a közösségépítő játékok, közös éneklés és tánc, de a Salgóbánya fölé magasodó Nagy-Salgó gyalogtúrával történő bejárására is sort került, amelyen a csúcsra épült Salgó-várát is meglátogattuk. Így a három nap során nem csak szakmai tapasztalataikat bővíthették a hallgatók, hanem a közös élményekkel a hallgatói közösség is épülhetett.