Lengyel oktatók látogatása 2024

2024. április 8-11. között dr. Grzegorz Godawa és dr. Elżbieta Lubińska-Kościółek, a krakkói II. János Pál Pápa Egyetem oktatói Erasmus+ oktatói mobilitás keretében érkeztek a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karra. A két egyetem kapcsolata több mint hét éves, Godawa professzor úr már többször járt Böszörményben, míg kollégája számára ez volt az első alkalom. A megérkezés után a Pedagógiák metszéspontjában / At the Crossroads of Pedagogies nemzetközi hallgatói mobilitási programon (BIP) részt vevő magyar, osztrák és lengyel hallgatókhoz kapcsolódva városnézésen vettek részt. A vendégek Kiss Attilával, Hajdúböszörmény polgármesterével is találkoztak, majd a polgármesteri iroda erkélyéről csodálhatták és fotózhatták a Bocskai teret. A városnézés keretében Hajdúböszörmény egyházi életébe nyertek betekintést, megnézték a Bocskai téri református templom mellett a görögkatolikus templomot és a felújításra szoruló zsinagógát is. A hétfő esti vacsorán találkoztak a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar és a Debreceni Egyetem Nemzetközi Iro vezetőivel is. Kedden reggel Elżbieta Lubińska-Kościółek az értelmi fogyatékosság és a művészet kapcsolatáról tartott angol nyelvű előadást az első éves gyógypedagógia szakos hallgatóknak és a BIP résztvevőinek. A délután debreceni városnézéssel folytatódott. Hajdúdorogon a Dr. Molnár István EGYMI Kalkuttai Teréz Anya tagintézmény-vezetője, Hajdú Tibor mutatta be az iskola nevelési és oktatási feladatait. A megbeszélést követően a vendégek angol nyelvórák munkájába kapcsolódtak be, beszélgettek a gyerekekkel, akik nagyon örültek, hogy angol nyelvtudásukat használhatják.
Grzegorz Godawa a harmadéves gyógypedagógiai szakos hallgatóknak új kutatási területéről Interpersonal closeness in education címmel tartott előadást. Professzor úr azt vizsgálja, hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok a COVID után a magánéletünkben és az oktatásban. Úgy véli, sokkal fontosabbak a személyes jelenléten alapuló találkozások és órák, újra meg kell tanulnunk ezeket értékelni. A lengyel oktatók az Idegen nyelvű társalgási gyakorlatok órán a karon tartózkodó török kollégákkal is találkoztak. A költészet napjához kapcsolódva a jelenlevők a Nobel-díjas lengyel költőnő Szymborszka egyik versét hallgatták meg, míg Sinan Salkan saját versét olvasta fel. Elżbieta Lubińska-Kościółek szakmai egyeztetést folytatott magyar és török gyógypedagógusokkal, majd a Különleges Bánásmód konferencián tartott előadást.


Nemes Magdolna

Legutóbbi frissítés: 2024. 04. 22. 09:55