Az AntRom filmműhelyben készült dokumentumfilmek koncepcionális hátterét, ha tetszik elvi alapjait a komplexitás jellemzi. A filmek dokumentarista szemléletét meghatározza az a tény, hogy a készítők gyakorló kulturális antropológusok. Ennek jelentősége a terepmunkacentrikus látásmódban gyökerezik, vagyis a filmekben bemutatásra kiválasztott helyszínek, közösségek, személyek életvilágai olyan természetes színterek, amelyeket antropológiai terepként fogunk fel, és ahol a társadalmi jelenségfolyamatok értelmét antropológiai módszerekkel tárjuk fel. A részvétel és a megfigyelés kiemelt módszertani eszközök, amelyek alkalmazása a témának helyszínként szolgáló társadalmi térben történő hosszabb, fokozatosan elmélyülő kutatói jelenlétet feltételeznek.
Az antropológiai szemléletű terepcentrikus megközelítés következménye az interjúk készítésére épülő dokumentarista látásmód is. Másként fogalmazva az AntRom filmekben hangsúlyos és elsősorban interjúformában rögzített narratívákból létrehozott filmszerkezet minden esetben tudatos szakmai döntéssorozat eredménye. A készítők elképzelése szerint és kapcsolódva a kortárs interpretív antropológia elméleti alapállásához, a dokumentumfilmek megszólaló szereplői az interjúhelyzetekben kapnak arra lehetőséget, hogy „saját hangjukon” keresztül a világukra vonatkozó értelmezéseiket émikus pozícióból világítsák meg a néző számára. A fenti megközelítésben két szempont rövid pontosításra szorul.
Egyrészt, feltételezzük, hogy a dokumentumfilmekben megszólaló interjúalany mindenkor olyan „a kultúrájában benne élő személy”, akinek saját életvilágára vonatkozó értelmezése autentikus, és mind hitelességét, mind pedig pontosságát tekintve meghaladja a kívülről érkező „idegen” filmkészítő olvasatának minőségét, vagy a kívülálló néző interpretációjának mélységét. Ezek szerint az interjúcentrikus megközelítés egyszerűen csak annak a belátását jelenti, hogy a dokumentumfilmben létrehozott értelmezés kiindulópontját az ábrázolt életvilágban benne élő személyek saját világukra vonatkozó interpretációi képezik. Meggyőződésünk szerint a dokumentumfilmes ábrázolás hitelességének kulcsa az, hogy miként képesek a készítők értelmezésük tárgyává tenni és vizuális eszközökkel kifejezni a „kultúrában benne élő” a saját szociokulturális világára vonatkozó interpretációit.
Másrészt, feltételezzük, hogy a filmkészítő az antropológiai terepmunka alapeszméjét képező émikus szemléletmódra törekedve a „kultúrában benne élő” nézőpontját annak fogalmi és ideológiai körülményeihez alkalmazkodva tudja bemutatni. Az émikus látásmódra törekvő filmkészítői beállítódás a (ábrázolt) kultúrában történő elmélyedést követel oly módon, hogy ennek elvi alapjait maga a megismerés tárgyát képező szociokulturális közeg szolgáltatja. A terepen szerzett émikus ismeretek a filmek romológiai tartalmának lényegi elemeként kerülnek bemutatásra.
Az AntRom – tehát a kortárs kulturális antropológia kutatói és értelmezői beállítódását alkalmazva émikus romológiai ismereteket közvetítő – filmműhely munkái reményeink szerint lehetőséget kínálnak a néző szemléletformáló érzékenyítéséhez és a magyarországi etnikai együttélési helyzetek értelmezéséhez.