Egyiptomi és spanyol est

A Nemzetközi Estek / Interkulturális ismeretek sorozat keretében a Debreceni Egyetem egyiptomi hallgatói tartottak országbemutató előadást 2023. március 21-én.

A hallgatók bevezettek minket az egyiptomi élet rejtelmeibe, bemutatták hazájuk nevezetességeit, de azt is, amit azon túl rejt az ország. Megismertük, sőt megkóstoltuk a kosharit, ami Egyiptom egyik nemzeti étele és széles körben elterjedt, nagyon finom "street food" is. (A recept elérhető itt https://lidotours.hu/news/koshari/48/)

A hallgatók elmondták, hogy egyetemi tanulmányaikat nem könnyű összeegyeztetni a Ramadan előírásaival, hiszen ilyenkor napkeltétől napnyugtáig tilos az étkezés. Idén a Ramadan március 22-én naplementekor kezdődött. A muszlimok a 30 napos böjt idején nemcsak az ételt és italt vonják meg maguktól, hanem tilos a dohányzás és a veszekedés is.

Egyiptom után Madridba látogattunk, Elek Viktória és Szabó Viktória III. éves gyógypedagógia BA szakos hallgatókat kapcsoltuk. A két Vikinek három tantárgya van a madridi Rey Juan Carlos Egyetemen, így van idejük megismerni a várost, felfedezni a látnivalókat és beilleszkedni a madridi forgatagba. A hallgatók mindenkit arra biztattak, merjenek külföldi tanulmányokra jelentkezni, ismerjenek meg egy újabb szeletet a világból. (részletes beszámolójuk a https://gygyk.unideb.hu/hirek/gygyk-hallgatok-kulfoldon olvasható)

Az est kötetlen beszélgetéssel, fotózással zárult.  Köszönjük minden résztvevőnek a tartalmas estét!

Nemes Magdolna-Szabóné Túri Judit

Képek az eseményről

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 04. 11. 08:57