ELMARAD
Hírek
Március 4-én került megrendezésre a karon a Logopédia Európai Napja (március 06.), melynek keretében a másod-és harmadéves logopédus hallgatók készültek különböző a logopédiával kapcsolatos rövid feladattal.
BM-Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság, a PKE és a Partiumi Területi Kutatások Intézete által szervezett Társadalmi felzárkózás a Kárpát-medencében (A Bölcsőtől az egyetemig) címel rendezett konferencián vett ré
A program célja, hogy a hallgatók testközelből ismerhessék meg a törvényhozó munkát, a törvényhozás menetét és az országgyűlési képviselők munkáját. A hallgatók a program során kiegészíthetik elméleti ismereteiket és kipróbálhatják magukat a képviselők szerepében.
A Debreceni Egyetemen belül működő DETEP a hallgatók tehetséggondozásának egyik legfontosabb színtere. A programba kutatási tervvel jelentkezni, a bekerült hallgatók pedig választott konzulensük segítségével folytatják munkájukat. Az elért teljesítményekkel arányosan (publikációk, konferencia előadások stb.) a diákok DETEP ösztöndíjat, képzésük lezárultával pedig diplomamellékletet kapnak.
Komplex Művészeti Nevelés Szakcsoport tagjai a Tasnád és Tasnád környéki óvodapedagógusok és tanítók számára szakmai továbbképzésen elméleti és gyakorlati előadás
Karunkról óvodapedagógia, szociálpedagógia és gyógypedagógia szakos hallgatók jelentkeztek, a nappali és levelező tagozatról egyaránt.
„FÜLHARMÓNIA” interaktív hangversenyét hatodik alkalommal rendezte meg a Művészetnevelési, Sport és Egészségnevelési Tanszék Ének-zene szakmacsoportja 2019. november 27-én a kar Konferencia termében.
Az első helyszín a Heves megyei Tarnabod volt, most pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vasmegyeren jártunk. Kutatásunk témája ismételten az óvoda településen betöltött hátránykompenzáló szerepe volt.