Hírek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2022/2023. tanévre vonatkozó Új Nemzeti Kiválóság Program keretében nyílt ösztöndíjpályázatot hirdet. 

Felelős Állattartás Napja

Óvodapedagógia szakos hallgatók a Pöttöm Majorban

2022.04.27-én karunk II. évfolyamos szociálpedagógia szakos hallgatói Prém Vanda művésztanár vezetésével a Szabadidő –szervezés I. kurzus keretében Berettyóújfaluba és Nádudvarra látogattak.

Erasmus program keretében 2022. április 27-én és 28-án a Debreceni Egyetem GYGYK Szociálpedagógia tanszékén vendégeskedett a nagyváradi Partium Keresztény Egyetem két munkatársa: Szűcs Enikő és Dr. Tolnai Tímea.

2022. április 20-án a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon a XXXVI. OTDK-hoz kapcsolódó kari fordulót tartottak. A kari TDK forduló első eseményeként Bocsi Veronika bemutatta a Tanulmányok a gyermekvédelem területéről című kötetet, ami ebben az évben jelent meg a Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában. A kötetben végzett BA, MA szakos hallgatók szakdolgozataiból, korábbi OTDK dolgozatokból készült tanulmányok jelentek meg elsősorban az alkalmazott kutatás területét képviselve.

Grela Alexandra, illusztrátor, festőművész 2021-ben az Év Gyerekkönyve Díj nyertese volt illusztrációs kategóriában, valamint idén is a díj jelöltjei között szerepel. Április 20-án előadást tartott karunkon a kortárs gyerekkönyv-illusztrációról, majd egy workshop keretében közös alkotásra invitálta a hallgatókat.

Katona Kitti, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Hallgatójának kiállítás megnyitója a parafa galériában. A tárlat megtekinthetó május 13-ig.