Hírek

Katona Kitti, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Hallgatójának kiállítás megnyitója a parafa galériában. A tárlat megtekinthetó május 13-ig.  

1971. április 8-án ült össze London közeli településen az első Roma Világkongresszus, ahol a 23 országból érkező résztvevők megválasztották a roma nép zászlaját, himnuszát és nemzetközileg elfogadott cigány nyelvét (lovári nyelv).

Megjelent a Különleges Bánásmód Interdiszciplináris folyóirat legújabb angol száma.

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara hallgatói konferenciát szervez. A rendezvény célja, hogy a diákok a következő Országos Tudományos Diákköri Versenyen sikeresen szerepeljenek. A konferencián a hallgatók egy, a konzulens tanár vezetésével elkészített kutatási tervet vagy pedig folyamatban lévő munkájukat mutathatják be.

Március 22-én a Hajdú-Bihar Megyei LEON SE a FODISZ tagszervezete és a DE GYGYK közösen rendezte meg a fogyatékossággal élő gyermekek diákolimpiáját, melynek karunk adott otthont. A rendezvényen gyógypedagógia szakos hallgatók önkéntesei vettek részt és nagy szerepet vállaltak a rendezvény szervezésében, valamint a megvalósításában. Ezúton is köszönjük a segítségüket!